2008. jún. 15. 8:23 - írta SzuperApu

2008. jún. 11. 12:42 - írta SzuperApu

2008. jún. 10. 12:45 - írta SzuperApu Végtelen a kör
Mosoly erdeje tép
Valahol még jön
Minden egyedül él

A kezdet talán ez
Már tehetetlen fáj
Vagy a semleges ez
Minden egyedül áll

Tétova véres szó
Vagy pont a semmi ő
Azt te tudod hogy hol
Minden egyedül öl

Az idő gyilkol meg
Reménye körbe ér
Végtelen kezdet ez
Minden egyedül él

(chorus:)
Semleges ez Zéró
Végtelen ez Zéró
A kezdet ez Zéró
Egyedül él -óóó

2008. jún. 10. 7:41 - írta SzuperApu

2008. jún. 9. 13:07 - írta SzuperApu

2008. jún. 9. 8:47 - írta SzuperApu Ölt. Nem szükségből, egyszerűen ölt. Tulajdonképpen semmit nem érzett, semmiféle emberi érzés nem uralkodott el rajta abban a pillanatban, de nem is úgy érzett késztetést, mint egy állat.
S most itt áll ez a furcsa ember és kérdez, és ő nem tudja megmagyarázni, hogy miért…
Vagy nem akarja…?!
Valószínűleg őrültnek tartják, pedig ő csak ölt.

Régóta készült erre. Réges-rég. Sohasem tudta miért, miért kell ezt tennie, de most, hogy megtette, tudta, ugyanígy tenne. Az eset különösebben nem változtatta meg. Őt sem, és a körülötte levő világot sem. Az talán egy kicsit talán leszűkült. Most egy szürke, homályos, ablaktalan cellaszerű szobában ült, szemben vele ez a furcsa ember, aki kérdez. Kérdez. Valahogy oly módon, mintha egy óriási légy tapogatná az arcát.
Olyan hideg ez az alak, több mint furcsa. Mint egy meztelen csiga és egy légy nászából származó torzszülött. Nem mosolyog, csak kérdez. Több mint furcsa.
Nem is érteti a kérdéseket…
A kérdéseket, amiket feltesz.
Nem érteti…, talán egy maszk van rajta. Nem éretheti.
Talán ha megölné…

2008. jún. 8. 19:35 - írta SzuperApu

2008. jún. 8. 13:54 - írta SzuperApu Egy fekete bárány
kimért lépésekkel
lépked fel a létrán,
hogy leszedje érett
koponyáit mind a fának.
Egy gépezet melléktermékeit,
a fának gyümölcseit,
és a horizont mögé hajigálja
a lerágott csillagokat
majd egytől egyig.

2008. máj. 31. 17:16 - írta SzuperApu

Az üvegpalackokban
rég nincs üzenet
pedig lassan tele a kád,
s már a víz sincsen,
palackok közt fekszem.

Talán beleírom mindegyikbe:
Segítség!
A dugót aztán kihúzom,
és magamat leengedem.

2008. máj. 28. 6:40 - írta SzuperApu Idegesítően megnőttek körülöttem a lényegtelen apróságok, mondhatni óriások lettek…

Tulajdonképpen bárminek tekintem magam nem vagyok relatív, összetörtem mert nem lehetek óriás csak törpe, még az apróságok között is, hisz választ hiába keresek arra, amit senki sem tud, és az értelmetlen érdektelenség nem cél. Pedig ez mindenhol ott van, minden cél mögött, a sötétben. Csak a kíváncsi embert gyűlölöm, mert oly konok, és őrületesen buta, hogy minden villanyt fel akar gyújtani, mert vak, mert nem tudja, hogy a sötét az meleg és biztonságos. S lásd, a tűz is fekete.
Semmi sem relatív. Minden egyszerű és csak önmagához viszonyítható. Mert mi az, hogy öreg, és mi az, hogy fiatal? És mi az, hogy semmi? És mikor következik be a ha? És mi a segítség, ha nem kölcsön? Mert az ember a legmocskosabb állat. A teremtés csúcsa kihalt, csak a sötétben él, a megválaszolatlan kérdések tüze mellett, és kacag, mert óriás.
Sok a mert, sok a minden, a nem. Mert mindent nem lehet. Mert törpék vagyunk, és gyávák, mert nem tudunk áttörni a lélek sötét oldalára.

2008. máj. 26. 11:49 - írta SzuperApu

2008. máj. 23. 12:32 - írta SzuperApu

2008. máj. 22. 11:42 - írta SzuperApu Megjelent egy ember. Szomorú arcú, sovány, törött ember. Messziről jött. Valahonnan a végtelen határáról. Látszott rajta, arcán mélabús fáradtság ült, mikor belépett az ajtón.
Éveit számolva nem volt öreg, de szótlan tekintete akár egy százéves remete magábafordultságából is fakadhatott volna.
Ő volt Gilles.
Belépett, s megállt. Vékony törött-szárny karjai némán lógtak hamuszín inge alatt, szinte észrevétlen fáradt remegéssel. Arca, lénye különös, szomorkás fényt sugárzott. Halott volt. Csak a szemei éltek. Értehetetlen, zavaros mese élt szemeiben. Kétségbeesett segélykérés üldözőihez.
Fémfényű hideg üvegszilánkok…
Ő volt Gilles.
Egy modern Gilles. Kivégzés előtt.

2008. máj. 22. 8:34 - írta SzuperApu

2008. máj. 21. 12:30 - írta SzuperApu Az ablakban haldoklik a nap,
szánalmasan vergődve
feszül a keretnek
haja puhán gabalyodik bele
a horizont fáinak
marasztaló tekintetébe.
Vérzik,
vérzik, gurulva, aláomolva.
Egy utolsó
álmos csattanás
a tükör arcán.

Alszik a halál.
Csendesen, akadozó szuszogással,
s álmában kacag,
kacag, mint egy gyermek,
a haldokló nap felett.

2008. máj. 20. 15:08 - írta SzuperApu Árnyékom élén
ülök,
magamba ívelt
vállamon apró manók,
Egy fehér
csempével kiarakott
ég alatt.

Törékeny madártestem
lepel,
Durva fonatú
pókháló szövevény
testemet védi.

Minden csempe fehér.
Csak az állati
bélsárgrafikák
fénye tiszta.

2008. máj. 20. 7:19 - írta SzuperApu

2008. máj. 19. 11:48 - írta SzuperApu Olcsó és szomorú mosoly
Egy mutatvány az arcomon
Poros álmos rivalda
Hosszan nevet az éjszaka

Esős arcú bohóc vagyok
Arcom mögött repedt festék
Távol szóló gyermekének
Szakadt ruha vézna testén

Kezeim között délibáb
Az utolsó simogatás
Pantomim a színpad fölött
Egy bohóc az arcom mögött

Sötét szemű bohóc vagyok
Arcom mögött régi festék
Múltban szálló gyermekének
Szakadt ruha vézna testén

2008. máj. 18. 16:20 - írta SzuperApu Rohad ez a jövő
Utolér az idő
Mindenki hátralép
Miután visszanéz
Az utolsó látvány még szép
A vakság az első élmény

Időtlen időkben
Zavaros árnyalat
Pszeudo plágium
Idétlen vágyakban
Erre nincsen örök tavasz
Üres ölek üres szavak

A tükör nem az már
Akivel te voltál
Csak nézed az arcod
A múltaddal harcolsz
Üres szemeden lakatok
A halál meséjét hallgatod

Végtelen tereken
Az idő hátrahagy
Szemérmetlen gyilkos
Meztelen ágyakban
Ez a magány is ruhátlan
A lelked sem takarja

2008. máj. 17. 13:29 - írta SzuperApu